Illóolajok a háztartásban
Rengetegféle vegyszer, mesterséges vegyi anyag vesz körül minket otthonunkban, háztartásunkban. A különféle takarító- és tisztítószerek, mosóporok, légfrissítők, fertőtlenítő készítmények egy részét használat közben belélegezzük, némelyikből a bőrünkre, ruhánkra is kerül. Sőt, már a legtöbb kozmetikai termékkel, tisztálkodó szerrel (samponok, tusfürdők, krémek) is bekerülhetnek szervezetünkbe természetellenes, szintetikus anyagok. Emellett környezetünket is terheljük, károsítjuk velük.
Már egy pár éve foglalkoztat a gondolata, hogyan lehetne a lehető legkevesebbre csökkenteni itthon ezeket a mesterséges anyagokat, vegyszereket (vagy akár mérgeket). Most, hogy már számos illóolaj a segítségemre van, lehet, hogy még könnyebb lesz lecserélni a vegyszereket valami egészségesebb megoldásra. Célul tűztem ki – ha apró lépésekben is - a vegyszermentes háztartás megvalósítását. Persze még azért odébb van a teljes siker. De addig is, itt igyekszem majd időnként közzétenni az újításokat. Íme az első néhány:
Házi készítésű dezodor
Hozzávalók: 4 gr szódabikarbóna, fél kiskanál étkezési keményítő, 50 ml víz, 2 csepp gerániumolaj és 3 csepp citrus bliss keverék.
A vizet felforraltam, feloldottam benne a szódabikarbónát. A keményítőt is elkevertem egy kis vízzel, külön. Összekevertem a kettőt, és forralásig melegítettem. Megvártam, amíg kihűl és hozzáadtam az olajcseppeket. Egy üres golyós üvegbe töltöttem. Minden használat előtt egy kicsit felrázom. Természetesen teszteltem is, mielőtt megosztanám. Bevált, azóta is ezt használom, és jobb, mint előtte bármelyik másik dezodor volt.
Hogy miért épp geránium (muskátli) olajat és citruskeveréket tettem bele?
A geránium illóolaj nagyon jótékony a bőrünknek, de többek között fertőtlenítő és faggyúmirigyek működését szabályozó hatása is van. A citrus keveréknek egyszerűen nagyon finom az illata, sokféle gyümölcs keveredik egy kis vaníliával. De készíthető tetszés szerinti illóolajjal. Következőnek én pl. egy férfiasabb illatú változatot fogok kipróbálni, teafaolaj és Balance illóolaj-keverékkel.
Vegyszermentes, házi mosogatógép-tabletták
-
fél csésze szódabikarbóna
- fél csésze mosószóda
-
1/4 csésze citromsav
- 1 evőkanál ecet
-
1 evőkanál OnGuard Cleaner koncentrátum
-
3 csepp citrom- és 2 csepp grapefuit olaj
